„Legyen tudományos kutatási, műszaki fejlesztési centrum”

– 2012 októberében beszélgetünk, amikor még nem látszik pontosan a felsőoktatás továbbfejlesztésének hogyanja. Ön abban az időszakban volt a Nyíregyházi Főiskola első számú vezetője, amikor sokmilliárdos beruházások történtek az intézményben. Mire alapozta akkor az oktatási kormányzat a főiskola jelentős fejlesztését?

– Arra, hogy a Nyíregyházán működő főiskolák több évtizedes eredményeire építve továbbra is legyen regionális és határon túli szellemi központ. Olyan intézmény, amely a város, a megye, továbbá Északkelet-Magyarország életében, távlati fejlődésében meghatározó szakmai és foglalkoztatási szerepet vállal sokoldalú és színes képzési kínálatával. Földrajzi adottságából következően alkalmasnak látszott, hogy tartalmas kapcsolatot tarthat fenn a régióhoz tartozó magyar és külföldi társintézményekkel. Az új évezred kezdetére a Nyíregyházi Főiskola nyitott, modern, a világ egyre nagyobb részét átfogó kapcsolatrendszerű, dinamikus, többkarú főiskolaként élt a tervekben – a közel négy évtizedes hagyományok folytatásaként. Azzal számoltunk, hogy a térség, a régió, a megye tudományos kutatási, műszaki fejlesztési centrumává, a felsőfokú szakemberképzés és átképzés bázisává, a kultúraközvetítés, a szociális tudatformálás kisugárzó központjává válik.

– Reális cél volt ez?

– Természetesen. Minden reményünk megvolt, hogy távlatos célunkat meg tudjuk valósítani. Nagyon komoly előzményekre alapoztunk. Már 1998-ban konszenzuson alapuló stratégiai döntés született a két jogelőd intézmény (tanárképző főiskola, mezőgazdasági főiskola) között az integrációra. 1999-ben kidolgoztuk az akadémiai programokat, az intézményfejlesztési és a beruházási tervet, végül 2000-ben megtörtént az integráció, a négykarú főiskola megalapítása. Az integrált főiskola korszerű campusának kialakítása érdekében világbanki pályázatot adtunk be, amelyen „A” minősítést értünk el. Ennek jelentőségét kiemeli, hogy az országban négy intézmény nyert, köztük az egyetlen állami főiskola, a miénk. 2001-ben el is kezdődtek a beruházások.

– Időközben nagyon jelentős változások történtek a gazdasági, társadalmi környezetben. Érzékeltek veszélyeket?

– Természetesen érzékeltünk, számtalanszor értékeltük a várható változások tendenciáit, elemeztük a főiskola saját helyzetét és lehetőségeit, szinte valamennyi lényeges ponton megújítottuk az intézményfejlesztési, valamint a beruházási tervet.

– Melyek voltak a legfontosabb kihívások?

– A legfontosabbnak a demográfiai változás tűnt. Lényegesnek látszott, hogy a régióban a fiatalabb korosztály aránya jelentősen meghaladja az országos átlagot, a munkaképes korúak aránya a többi régióhoz képest magas. Fontosnak tűnt, hogy az intézmény regionális és országos pozíciója jó, az ország harmadik legnagyobb főiskolája lett, 2003-ra a hallgatói létszám megháromszorozódott, százötven szak, szakpár működött. Az oktatói létszám nem változott, miközben a tudományos minősítettség aránya negyven százalékra emelkedett. Tehát jó alapokra építkeztünk.

– Alkalmazkodtak-e a gazdaság, a társadalom megváltozó igényeihez?

– Feltétlenül, sőt, azokra alapoztunk. Akkoriban ugyanis fontos volt a piacorientált képzés. Ezért egyes területeken a továbbtanulni kívánók igényei szerint rövidítettük a képzési időt, bővítettük a munka melletti tanulás lehetőségeit. A felsőoktatásba belépők számának további jelentős növekedését érzékeltük, és olyan struktúra iránti igényt, amely több belépési, illetve kilépési pontot is lehetővé tesz (ma ezt úgy fogalmazzuk: mobilitás és átjárhatóság). A térség munkaerőpiacán növekvő tendenciát mutatott a felsőfokú szakképzés, valamint a szakirányú továbbképzések iránti igény. Ezekkel igyekeztünk lépést tartani.

– Ismét új helyzetet teremtett hazánk európai uniós csatlakozása 2004-ben. Befolyásolta ez a főiskola folyamatban lévő fejlesztéseit?

– Egy kibővült környezet igényeit kellett figyelembe venni, hiszen csatlakoztunk az Európai Felsőoktatási Térséghez. Ebben az időben az informatika iránt nyilvánult meg fokozott társadalmi igény, amit nem hagyhattunk figyelmen kívül, s új feladatokat jelentett a 2003-tól belépő szakcsoportos kötelező írásbeli felvételi vizsga, illetve a 2005-től működő emelt szintű érettségi vizsga beiskolázási hatásának kezelése. Mindezek mellett még hangsúlyozottabb lett a piacorientált szolgáltatás megteremtése

– Mennyibe került végül az impozáns új főiskola létrehozása?

– A végső összeg 15 milliárd 440 millió forint.

– Melyek voltak e jelentős összeg felhasználásának lényeges állomásai?

– Időrendben haladva: 2001 szeptemberében tartottuk a Hallgatói Információs Központ alapkő-letételi ünnepségét. 2003 márciusában volt az új informatikai rendszer átadása, 2003 szeptemberében a Hallgatói Információs Központ átadása. 2004 szeptemberében avattuk a Műszaki és Mezőgazdasági Kar új létesítményeit. 2005 szeptemberében adtuk át az új ifjúsági szállót, 2006 márciusában a Testnevelési és Sporttudományi Intézetet. Ekkor történt a felújított kollégiumi épületek átadása is. 2006 szeptemberére lett kész a Campus Hotel és Kollégium, 2007 októberére pedig a Kodály Centrum. Visszatekintve is impozáns lista.

– Néhány év távlatából milyennek látja a valóban nagyvonalú fejlesztések eredményeit?

– A legfontosabbnak azt tartom, hogy konfliktusmentes, úgyszólván ideális volt az intézményi integráció, és modern, minden igényt kielégítő infrastruktúrát tudtunk létrehozni. Lényegesnek tartom, hogy egy ilyen nagy intézményben békés egymás mellett élésről beszélhetünk, ahol fontos az értékek hagyományokra épülő tisztelete. Csak kiemelni tudom, hogy a főiskola megfelelő szellemi és fizikai környezettel rendelkezik mind a hallgatók, mind az oktatók szempontjából. A beruházások idején világos és fenntartható jövőképpel rendelkeztünk. A célunk az volt, hogy olyan fejlődési pályára állítsuk a főiskolát, amely a hazai (régió) és az Európai Unió felsőoktatási intézményei középmezőnyének fejlődési ütemét hosszabb időtávon szinten tartja, sőt akár meg is haladja. Erre reális lehetőségeink voltak, s részben vannak, amelyeket azonban az elhúzódó gazdasági válság és az oktatási rendszer átalakítása befolyásol.

– Sok jó terv megvalósult. Volt-e, ami nem sikerült a 15 milliárdos nagy projekt ellenére sem?

– Ilyen összegek mellett előfordul, hogy meglendül a fantázia. Végül is három olyan jelentősebb elképzelésünk maradt, amit szerettünk volna valóra váltani, de nem sikerült. A város szempontjából is nagyszerű lett volna, ha sikerül – a részben meglévő kisvasúti infrastruktúrára alapozva – összekötni a főiskolai botanikus kertet és a sóstói állatparkot. Elképzeléseink között szerepelt egy műjégpálya, oktató sípálya létrehozása a hajdani MHSZ területén, de végül le kellett mondani róla. Szép tervünk volt egy ökumenikus kápolna megépítése a Sóstói úti buszmegálló mögötti erdőrészben – talán később, más forrásból, összefogással még létrejöhet.

– Ma is naponta bejár a főiskolára. A mai ismeretek birtokában megérte az a rengeteg pénz, munka?

– Mindig annyi hasznosul egy fejlesztésből, amennyit az utókor akar! Amit egy évtizede magunk elé tűztünk – jelentős kormányzati támogatással – megvalósítottuk. Az infrastruktúra kiépítése nagyon jól sikerült, amit bizonyít, hogy elnyerte a Prix d’Excellence-t, amely a legnagyobb nemzetközi ingatlanszakértői szövetség, a FIABCI és a The Wall Street Journal közös építészeti díja. A FIABCI által meghirdetett nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton már megépült építészeti együttesekkel vagy egyes épületekkel lehet részt venni. A zsűri tagjai a bírálatkor az átfogó minőséget és a működtetés színvonalát ismerik el, s nem csupán az esztétikai, méretbeli vagy funkcionális tulajdonságokat. 2009-ben a középület kategóriában a Nyíregyházi Főiskola Campus-fejlesztése kategóriája első helyezését nyerte el. Megemlítem, hogy az épületegyüttest Balázs Tibor vezető tervező jegyzi, kivitelezője a Strabag Zrt., beruházója pedig maga a főiskola volt. A főiskola Campusa tehát világelső volt 2009-ben, csakúgy, mint korábban a Művészetek Palotája, vagy a gödöllői kastély. Ebből a szempontból feltétlenül megérte a befektetés, az infrastruktúra funkcionálisan tökéletesen betölti szerepét. Úgy vélem, hogy az oktató-kutató munka is hasznos és eredményes – a változó körülmények között is. Egy jól prosperáló, hazai és nemzetközi elismerést magáénak tudó intézmény jött létre, amely most is az ország tíz legnagyobb és legjobb felsőoktatási intézménye között van. Személy szerint alapcélkitűzésem mindig az volt, hogy inkább legyünk „jó főiskola” (amire gyakorlatorientált képzése révén nagy szüksége van az országnak, a régiónak), mint egy „rossz egyetem”. Ennek is megfeleltünk: a képzési kínálat, a hallgató létszám többszörösére növekedett, 2007-ben, utolsó rektori évemben tizennégy ezer hallgató tanult a főiskolán, miközben az infrastruktúrát kb. nyolcezer hallgatóra tervezték. Az utóbbi időben sok változás történt, de ezek hatásáról nyilatkozni mások az illetékesek.

– A felsőoktatási szerkezetátalakításról azért csak van véleménye…

– Az Európai Unióhoz történő csatlakozással nyilvánvalóvá vált az átalakítás szükségessége, amit lényegében bolognai folyamatként ismerünk. Az EU-konform oktatás hasznosságát megkérdőjelezni aligha célszerű, hiszen a mobilitás, versenyképesség, az átjárhatóság mindenképpen pártolható. A bolognai folyamat részben sikeres, a pedagógusképzés azonban feltétlenül korrekcióra szorul, úgy tudom, foglalkoznak is ezzel.

– Tekintsünk távolabb a főiskolai oktatótermeknél. Mit jelent önnek ma Széchenyi István sokat idézett mondta: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

– Van még tennivalónk! A kérdés lényege: miként értelmezzük a kiművelt emberfőt? Ki és mitől kiművelt? A kőműves attól, hogy kiválóan érti a szakmáját? (Az én édesapám például polgári iskolai végzettséggel ilyen volt.) A könyvelő attól, hogy tudja, mit hogyan kell elszámolni? Az orvos attól, hogy kiválóan felismeri a betegséget és orvosolni tudja, mert folyamatosan képezi magát? A végére hagytam – szándékosan – a tanárt. A tanár kezében van a megoldás kulcsa! Felismerni, kiben milyen tehetség van, ki mire képes, és akarja-e, hogy a legjobb legyen a választott szakmájában. Ez a pedagógus feladata. Ám a gazdasági-társadalmi környezet feladata, hogy ennek a szakembernek a megélhetési, az érvényesülési feltételét megteremtse. Következésképpen nem csak az lehet jól kiművelt emberfő, aki főiskolát és egyetemet végzett! Ezért vallottam mindig, arra kell megtanítani a hallgatót, hogy képes és alkalmas legyen folyamatosan kiegészíteni a megszerzett alaptudását, természetesen azon a területen hasznosítva melyikhez affinitást mutat (ezért választ valamilyen szakmát). És ma már ez utóbbi az intelligencia fokmérője! Ma már nem létezik szakmai és nem szakmai intelligencia, elég, ha az informatikára, a számítógép szerepére utalok. Mindez átvezet a piacképes ismeretek szükségességéhez. A piac meghatározza, milyen szintű ismeretekkel rendelkező emberre van szükség. Ehhez folyamatosan alkalmazkodni szükséges, és alkalmasnak kell lenni a változó körülményekhez. A ma kiművelt emberfője számára mindez elengedhetetlen.

– Ön biokémikus. Mi a véleménye arról, hogy az ezredfordulóig megtörtént a fizika, a számítástechnika forradalma, s az új évezred a biológia évtizedeivel indul?

– Inkább biotechnológiát említenék. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy a biotechnológia számos XX. századi eredménye már részben megvalósult a gyógyszeripar, az orvosi technológia, a mezőgazdaság terén. Gondoljunk csak a különböző betegségek gyógyszereinek előállítására, a transzgenikus növények, élelmiszerek kifejlesztésére! A leginkább figyelemre méltó a géntechnológiában az emberi géntérkép kimunkálása – ez egy internetméretű technológia forradalom! És ez csak a kezdet! Hamarosan génre szabott gyógyszereket fejlesztenek ki, minden embernek a saját géntérképére alapozva. Hozzáteszem azonban, változatlanul fontos az alapkutatás, amelynek eredményei nélkülözhetetlenek. Úgy vélem, ma már nem mondhatjuk, hogy a következő évtized vagy évszázad valamely tudományág évtizede, százada lesz. Szerintem a közeljövő a nano- és a biotechnológia, valamint az információtechnológia eredményeinek együttes hasznosítása lesz.