A „Tiltott városba” is bepillanthatott

Kevés nyugdíjas élete pezseg úgy, mint lapunk egykori főszerkesztő-helyettesének, Marik Sándornak; könyveket ad ki, lapot szerkeszt, és olykor a világ másik felére utazik, hogy lássa az unokáját.

– Ha jól tudom, most több apropó is kínálja a visszatekintést.

– Az idén sok kerek évforduló volt a családban. Márciusban hetvenéves lettem, a nevezetes napot az utóbbi tíz évben megjelent írásaim legjavából szerkesztett Árnyalatok című új kötetem bemutatójával ünnepelhettem. A további jeles dátumok: negyvenöt éve kötöttünk házasságot Puhl Marikával, gyermekünk Sándor negyven esztendős, tízéves házas – felesége Sally, neurobiológus kutató –, unokánk Henrik hamarosan ötéves lesz. Mindezeket együtt ünnepeltük a fiataloknál, New Yorkban.

– Tíz éve ment nyugdíjba, s nem unatkozott…

– Az én tíz évem – nehezen írom le a nyugdíjas jelzőt – nagyon gyorsan elrepült. Talán azért, mert az egészségem rendben van, s kedvemre való újságírói munka is volt mindvégig. Ha véletlenül mégsem, az utóbbi években, amióta Budapesten élünk, a taksonyi kis kert bőven adott elfoglaltságot. Kell is a mozgás, a jó levegőn – nem is beszélve a megtermelt saját zöldség, gyümölcs fogyasztásának öröméről. Tehát, köszönöm az érdeklődést, jól vagyok!

– Így tervezte, gondolta a megérdemelt pihenést?

– Amikor a Kelet-Magyarország szerkesztőségétől elköszöntem – ahol 1965– 2004 között voltam újságíró, szerkesztő, s írtam több mint tízezer cikket –, csak vázlatos elképzeléseim voltak a jövőről. Nyíregyházi, ungvári, szatmárnémeti kollegákkal szerkesztettem a Hármashatárt, majd egy pályázat nyerteseként az EuróKapocs-EuroClip közalapítvány hírlevelét, utóbbit magyar, ukrán, angol nyelven, végül az Észak-alföldi Régió című információs mellékleteket, amely három megye napilapjaiban jelent meg. Mindhárom lehetőségnek volt varázsa és szakmai kihívása is, ezeket akartam folytatni, végül a túl gyorsan változó politikai környezet áldozatául estek.

– Volt-e kedvenc munkája az eltelt egy évtized alatt?

– A Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle felkérése lett az igazi ajándék számomra. A megye negyedéves folyóirata főszerkesztőjének 2004 tavaszán Németh Péter történészt, a megyei múzeumi szervezet korábbi igazgatóját nevezték ki. Új stábot szervezett, amelynek tagja lettem; a természettudományok népszerűsítését és a szerkesztői munka egy részét vállaltam. Legcélravezetőbbnek az interjú műfaja kínálkozott: mutassuk be a Magyar Tudományos Akadémia doktorait, akik közül akkor tizenketten dolgoztak a megyében. Ebből indultunk ki, s közben más témákkal is bővült a sorozat.

– Volt miből merítenie, amikor összegzéseken gondolkodott.

– Huszonhárom interjú jelent már meg, amikor 2011-ben megszűnni látszott a 46. évfolyamot megért Szemle, és amikor egy szervercsere következtében az internetről is eltűntek számok. Nagyon sajnáltam „szellemi édes gyermekeimet”. Kötetbe összegyűjtve Lefényképezett gondolatok címmel kiadtam valamennyit. Ennek pénzügyeit Marika, a feleségem vette kézbe –, nélküle nem jelenhetett volna meg a számomra kedves könyv. Majdnem egy évi tetszhalált követően aztán mégis folytatódhatott a Szemle élete. Ismét új csapattal, Karádi Zsolt szerkesztésében; örömömre így továbbra is írhatok interjúkat. És az nagyon jól esik, hogy régi lapom a Kelet, az utóbbi időben ismét kér tőlem írásokat.

– Az utóbbi évekből maradtak élő emlékek?

– Szinte minden interjúpartneremmel megmaradt valamilyen kapcsolatom. Nemrégiben például Demény Pál Györggyel, az Egyesült Államokban élő demográfussal jöttünk Nyíregyházára. Most 82 éves, az utóbbi 75 évben csak egyszer, a rendszerváltás idején járt szülővárosában, hivatalos iratért. Most felkerestük szülőházát a Csillag utcában – éppen bontották, de a nagyszobák méretes ajtóit, az udvaron álló koros hársfát felismerni vélte. Volt más érdekes munkám is. A Kölcsey Lapcsoport 2005 végétől 2007 elejéig tartott Urbán Lajos igazgatóval. A Kölcsey TV, a Megyei Napló és tíz városi lap, (köztük Mátészalka, Vásárosnamény, Nyírbátor, Balkány, Nagyhalász) vett részt ebben. Szép dizájnt terveztünk, közös érdeklődésre számot tartó cikkeket is közöltünk, próbáltuk felhasználni a különböző szintű médiumok szinergiáit. A Klubhálót, amelyhez főmunkatársnak hívtak, a Budapesti Pallas Páholyban szerkesztik, Zöldi László, az Élet és Irodalom, a Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese, kitűnő szerkesztő, főként főiskolai médiaszakos hallgatóiból szervezett ügyes csapatot, országos hálózatot. Új, friss hang volt az online médiában – sajnos az utóbbi időben csak takaréklángon, alig-alig működik.

– Talán a változatos munkának köszönheti, hogy 2011-ben elnyerte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életmű díját…

– Szakmai kitüntetésben részesülni, újságíróként Aranytollat kapni valóban nagy öröm, újabb lendületet adott jó témák felkutatásához.

– Meglehetősen mobilis életet él – a szó átvitt és igazi értelmében is.

– Utazásaim közül Pekinget említeném. Közvetlenül az olimpia előtt tudósíthattam a Klubhálót a kínai fővárosból. Nagy élményt jelentett a sok új sportlétesítmény, a „Tiltott város”, a Nagy Fal, és – megkóstolni a híres pekingi kacsát. Utóbbi időben viszonylag gyakran írok cikkeket az Egyesült Államokból. Ennek családi oka van; Sándor fiunk 1997-ben a budapesti Corvinus Egyetem ötödéves közgazdászhallgató cserediákjaként a Missouri Állami Egyetemre mehetett fél évre. Jól tanult, beilleszkedett, professzorai javasolták: pályázzon meg egy amerikai ösztöndíjat mesterképzésre. Megnyerte, korszerű ismereteket szerzett.

– Mi is az ő szakterülete?

– Internetes marketing szaktárgyakat tanult, az ezredfordulón ez még Amerikában is ritka volt. Olyannyira, hogy a második évben már tanított is. Az egyetemtől kapott szabadkártyával dolgozott egy évig Los Angelesben. Hamarosan tartózkodási és munkavállalási engedélyt szerzett. Akkor még reméltük, haza jön. Meg is történt – amerikai feleséggel, tíz napra. Ez már előrevetítette a jövőt. Amikor New Yorkba költöztek, megszületett az utód, és vettek egy erdei házat a Hudson folyó völgyében, már biztosak lehettünk, hogy belátható időn belül nem lesz hazatelepülés. Jelenleg az egyik leglátogatottabb internetes gazdasági portál, a Business Insider marketingigazgatója.

– Ez a karrier az Önök életét is befolyásolta. Pontosan hogyan?

– Számunkra mindez azt jelentette, hogy éves szabadságunkat szinte mindig családi látogatással töltöttük, előbb Missouriban, később Kaliforniában, tíz éve pedig New Yorkban, Manhattanben. Rengeteg élményben volt részünk. Láthattuk a rózsakarnevált Pasadenában, autóshowt New Yorkban, tudósíthattam a Keletet a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak lerombolásáról éppúgy, mint Fucsovics Márton sikeréről, amelyet az USA nyílt teniszbajnokságán Flushing Meadowsban ért el. Nemrégiben elfoglaltuk fiunk mienknél kisebb, de jó helyen lévő budapesti otthonát, s eladtuk a nyíregyházi lakásunkat.

– Innen hidalják át a kontinentális távolságot, kihasználva a technika adta lehetőségeket…

– Kialakult a vasárnapi közös reggelik gyakorlata. Mi ugyan ritkán nézünk televíziót, karácsonyra mégis vettünk egy nagyképernyős, internetképes készüléket. Hétvégeken New York-i reggel 8-kor bekapcsoljuk a Sype-ot, s úgy helyezkedünk el, mintha egy asztalt ülnénk körbe, s elkezdődik a családi terefere hétezer kilométert áthidalva. Nagy öröm, amikor az unoka (magyar állampolgár is) beköszön: „Jó reggelt Nagyi, Nagyapa!”. A legkisebb változást, az új asztalterítőt is észreveszi, s megjegyzi: szép kék a szoba. Elmondja az óvodában újonnan tanult verset, mi is tanítunk neki új magyar szavakat, megmutatjuk a közösen ültetett rózsatőről behozott virágot. És búcsúzáskor könnybe lábad a szemünk…