„A színvonal emelésére összpontosítjuk erőnket, tudásunkat”

– Ön a Nyíregyházi Főiskola első olyan vezetője, aki itt volt diák is. Az akkori intézményre csak jóindulattal lehet ráismerni: sokmilliárdos beruházások, felújítások történtek időközben, lezajlott az integráció és jelentkeztek a hozzá kapcsolódó első eredmények is. Milyen célokkal látott munkához megyénk oktatási, tudományos életének központjában?

JÁNOSI ZOLTÁN – Valóban, az én itteni diákéveimhez képest egy teljesen új létesítmény született a Sóstói-erdő szélén. Rektori székfoglalómban így fogalmaztam: a vár már megvan – a Nyíregyházi Főiskola campusa világszínvonalú –, a vár népe is megvan – több mint tízezer főiskolai hallgató és népes oktatói gárda –, az én rektori ciklusomban a belső tartalom erősítésére, a színvonal emelésére kell összpontosítani erőnket, tudásunkat.

– Kifejtené ezt részletesebben?

– Elsősorban oktatóink tudományos minősítésének fokozását, továbbá a bolognai rendszerben az alapszakok, de még inkább a mesterszakok számának növelését értem alatta. Az utóbbi lényegében az egyetemi szintet jelenti, ami főiskolánk tekintélyét alapozza meg. Fontosnak tartottuk még a felsőfokú szakképzéseket is, amelyek célja, hogy több lábon álljunk az oktatási rendszerben.

– Mielőtt a célok valóra váltásáról beszélnénk, kérem, mutassa be főbb vonalaiban a bolognai folyamatot, a bolognai rendszerű képzést, amelynek bevezetése kulcskérdés volt az ön első rektori ciklusában. Mit takarnak egyáltalán ezek a kifejezések?

– A XX. század utolsó évtizedeiben rendkívül sokat és gyorsan változott a világ: a gazdasági, a műszaki, a politikai élet, több lépcsőben bővült az Európai Unió, miközben a felsőoktatás alig módosult, mondhatjuk: nem tartott lépést az átalakulásokkal. A környezet változásai lehetővé tették, hogy a diákok tanulmányi idejük alatt gyakrabban utazzanak más országokba, ott tanuljanak egy ideig, vagy teljesítsék szakmai gyakorlatukat. Az egyes országok oktatási rendszere azonban roppant eltérő volt, alig-alig lehetett beszámítani a külföldi tanulmányi eredményeket, rendkívül nehéz volt elismerni a külföldön szerzett diplomákat. Mindezek miatt több országban felsőoktatási reformokba kezdtek. A folyamatok összehangolására 1999 nyarán 29 ország – köztük hazánk – képviselői az olaszországi Bolognában aláírták a város nevével fémjelzett nyilatkozatot a könnyen összehasonlítható képzési rendszerek kialakításáról, egyben létrehozták az Európai Felsőoktatási Térséget. E szerint az alapképzés (3–4 év) a korábbi főiskolai szintnek felel meg, a mesterképzés (1–2 év) a korábbi egyetemi szintet jelenti, a doktori képzés (3 év) a tudományos fokozat (PhD) megszerzésének a lehetőségét. Ehhez a rendszerhez kapcsolódik a felsőfokú szakképzés is, ami ugyan felsőfokú végzettséget nem ad, de az itt teljesített tanulmányok beszámíthatók az alapképzésbe, ha a hallgató folytatni szeretné a tanulmányait. Mára negyvenhat ország kötelezte el magát a bolognai folyamat mellett. A magyar főiskolák és egyetemek fokozatosan dolgozták ki az új felsőoktatási struktúrának megfelelő oktatási programjaikat, 2006. szeptember 1-jétől már csak ilyenek indultak. Hozzáteszem: mint minden nagy átalakítás, a bolognai rendszerű képzés létrehozása sem volt konfliktusoktól mentes, sőt hibátlan sem, elkerülhetetlenek a korrekciók.

– Olyannyira, hogy a kormány október elején alapvető változásokról döntött. Mit lehet erről tudni?

– Beszélgetésünk időpontjáig hiteles információhoz csak az Oktatásért Felelős Államtitkárság közleményéből jutottunk. E szerint a tanárképzés visszaáll az egyciklusú, osztatlan kétszakos rendszerre, megduplázódik benne a gyakorlati idő. Az átalakítás hangsúlyos eleme, hogy ismét különválik az általános iskolai (4+1 éves) és a középiskolai tanárok (5+1 éves) képzése. A rendelkezés 2013. szeptember 1-jétől lép hatályba. Fontos újdonság a gyakorlati képzés idejének megkettőzése, az eddigi fél évről egy évre növelése. A képzés első három évében a szakterületi követelmény azonos lesz, a harmadik év végén az általános és a középiskolai tanárképzés szétválik. A további konkrétumokról, tennivalókról még mi is tájékoztatást várunk.

– Térjünk vissza 2007-hez: tehát nem csak egy nagy beruházás után, hanem a felsőoktatás nagy átalakítása közepette láthatott munkához új vezetői csapatával. Meg tudták valósítani az imént említett igényes célokat?

– Nyugodt szívvel jelenthetem ki: igen, és nem is akárhogyan. 2007 közepén mindössze három-négy mesterszakunk volt, most tizennyolc, amelyből tizenöt tanári mesterségre készít fel, három pedig tudományos természetű. Valamennyit az Európai Felsőoktatási Térség minőségbiztosítási sztenderdjeivel összhangban álló akkreditáció után hozhattuk létre, mégpedig az ország nagy egyetemeivel szoros versenyben. Tehát egyik jogelődünk, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola korábbi pozícióit nemcsak megőriztük, hanem meg is erősítettük. Öt karunkon harminchárom alapszakunk teljesítette a bolognai kritériumokat, s több mint húsz felsőfokú szakképzést is indítottunk. Ezek tehát igen jelentős számszerű eredmények. A másik alapvető feltétel volt, hogy a több mint háromszáz fős tanári kar lépést tartott a kihívásokkal, amit az oktatók tudományos eredményei, minősítései mutatnak. Az integráció évében átlagosan tízből négy oktatónk rendelkezett tudományos fokozattal vagy minősítéssel, ma átlagosan tízből több mint hétnek van PhD- vagy DLA-fokozata, ami országosan is kiemelkedő: a főiskolák között az első, és kilenc egyetemnél is jobb. (Bár az utóbbi esetben hozzá kell tenni, hogy az egyetemeknél arányaiban jelentősen több akadémiai doktor és akadémikus tanít. Nálunk nyolc oktató rendelkezik akadémiai doktori, DSc címmel.) Mivel intézményünkben doktori iskola nem működik – egyetemeken kell megszerezni a tudományos fokozatot –, e gyarapodás mindenképpen elismerésre méltó lehet. Mi tudatosan segítettük a doktori tanulmányokat, kitörési pontot akartunk létrehozni a minőség, a tudományos és a művészeti munka erősítésével. 2011-ben törekvéseink hivatalos megerősítést is nyertek: az ötévenként esedékes és a teljes főiskolára – tehát az irányításra, az oktatásra, a hallgatói önkormányzatra, az adminisztrációra, a tangazdaságra s más egységekre is – kiterjedő akkreditáció rögzítette, hogy képzési és fejlesztési programunkat végrehajtottuk, jó úton haladunk.

– Ilyen impozáns eredmények mellett mégis mi lehet az oka annak, hogy a gyönyörű környezetben lévő, minden igényt kielégítő létesítményekben működő főiskola a jeles jubileum évében komoly gondokkal küzd, a gazdasági ellehetetlenülés határára került, a hallgatói létszám drámailag csökken?

– Összetett okokról van szó. Kétségtelen, hogy az új évezred első éveiben megemelkedtek a létszámok, 2003 körül a főiskolának 13 ezernél is több hallgatója volt, mára ez a létszám megfeleződött. Ám a csúcson is tudtuk, hogy az a létszám csak átmeneti, magát az új főiskolai épületkomplexumot nyolcezer hallgató befogadására tervezték. A számok azonban makacs tények, amelyek alakulását folytonosan elemezni kell. Az apadás első okaként a 2005-ös felsőoktatási törvényt jelölöm meg, amely 2012 szeptemberétől ugyan már nincs hatályban, de a benne megfogalmazott felvételi szisztéma, sajnos, nem változott meg, az változatlanul sújt bennünket. Arról van szó, hogy az intézményeknek nincs joga önálló felvételi vizsga szervezésére. Nem adhat saját pontszámot, nem jelölhet meg alanyi jogon ponthatárokat az oda jelentkező hallgatóknak sem írásbeli, sem szóbeli felvételi alapján, hiszen ilyen, az alkalmassági vizsgákon kívül nincs is. A beadott középiskolai dokumentumok és különböző okmányok (például nyelvvizsga-bizonyítvány) alapján központilag megállapítanak egy pontszámot, amely vagy a ponthatár fölé, vagy az alá esik. Tehát sem a társadalmi, sem a szociális háttér nem tükröződik ebben a rendszerben.

– Kapott elég nyilvánosságot ez a kritika?

– Hogy eleget-e, azt nem tudom. Az kétségtelen, a Miskolci Egyetem rektorával közösen számos alkalommal szóvá tettük ezt a minisztériumi illetékeseknél, mert ez az eljárási rend az ország keleti peremére nézve roppant hátrányos. Ugyanis itt van egy gazdaságilag szegény, az átlagosnál nagyobb munkanélküliséggel sújtott, leszakadó helyzetben lévő térség, s az ebben élők gyermekeitől a felkészülési esélyek hátterétől függetlenül – például nyelvtanulás, szakkönyvi, elektronikus tájékozódás, kulturális és tanulási feltételek – ugyanazt a szintet várják el, mint a jobb helyzetben lévő régiókban, városokban élő fiataloktól. Ezt a főiskolát ötven évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy főként az ország északkeleti, javarészt határ menti vidékeiről iskolázzon be hallgatókat, és jelentős részben e terület számára képezzen szakembereket, hogy csökkentse a történelmileg kialakult hátrányokat. Az itt élők egy közeli főiskolára még be tudják íratni a gyermeküket, egy távolabbi nagyvárosi intézménybe, jelentős részben az anyagi források szűkössége miatt, már nem. Ugyanakkor lényegesen nagyobb a valószínűsége annak, hogy a közeli főiskoláról hazamennek dolgozni a szülővidékükre az ifjú diplomások, mint ha tanulmányi idejükben négy-öt év alatt, gyökeret eresztenek Budapesten vagy a nagyobb egyetemi városokban.

– Ha volna hová haza menniük, lenne munkahely, nem csökkenne a gyermeklétszám a falvakban is…

– Ezért mondtam, hogy nagyon összetett okokról van szó. Természetesen szervesen összefügg ezzel a munkahelyek létesítésének, támogatásának igénye az állam részéről Kelet-Magyarországon. A jelenlegi hiány erősen motiválja nemcsak a már itt élő értelmiség, hanem a felsőoktatásba jelentkezők elvándorlását is. A felvételi rendszer „szikársága” – vagy, ha úgy tetszik, közömbössége Magyarország társadalmi és szociális domborzata iránt – már 2010-ig is a vidéki főiskolák potenciális hallgatóinak közel egyharmadát vonta ki a rendszerből. A Nyíregyházi Főiskolán is éppen harminc százalékot, mint ahogy egy fővárosi szakmai cég széleskörű elemzése azt megállapította. Ez eleve óriási veszteség. Megyénkben az átlagkereset alig több mint a fele a budapestinek, azaz a megyebeli lakos negyvenhat százalékkal kevesebbet keres a fővárosiaknál, ötödével kevesebbet az országos átlagnál. A szülők nem képesek fizetni a tanulmányokat, nemcsak a költségtérítésest, hanem sokszor a támogatottat sem. Egy hibás döntés így hat ki egy egész terület szellemi állapotára, a hallgatói létszámra, ezzel együtt a vidékfejlesztés jövőjére is.

– Szavaiból keserűséget érzek ki. Semmit nem lehet tenni?

– A kormányzati szándék megváltoztatása nélkül nem. Ráadásul ez csak a beiskolázási létszámot érintő éremoldal. Az elemzések szerint a mi potenciális beiskolázási területünkről – Borsod-Abaúj-Zemplén délkeleti részéről és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből – munka híján nagyon sokan elköltöznek. Tíz év alatt a két megyéből 100–120 ezer ember vándorolt el az ország központi és nyugati területeire, illetve külföldre, jobb életfeltételeket, megélhetést keresve. A vidékfejlesztés több évtizedes mulasztásainak lett ez a következménye. A családok magukkal vitték gyerekeiket, potenciális hallgatóinkat. Ez fájdalmas helyzet, mert konzerválja a lemaradást. Különösen kedvezőtlenül érint bennünket, hogy az elvándorló létszámot úgyszólván reménytelen pótolni.

– Mely területekről érkeztek a főiskola jelenlegi hallgatói?

– Hallgatóink zöme ma is szabolcsi, nagy arányban a főiskola 30–40 kilométeres vonzáskörzetéből származnak. Ha innen a családok elköltöznek, és a felvételi szisztéma továbbra is negatívan érint bennünket, akkor ez nemcsak intézményi, de nemzeti szempontból is kétségbeejtő. Ma már nemhogy a tíz évvel ezelőtti nagy hallgatói létszám a múlté, hanem a campus tervezett létszámára, a nyolcezer főre sincs elég hallgató. Azt gondoljuk, ha nem lesz számunkra kedvező új felvételi szabályozás, nagyjából négyezer-ötszáz–ötezer hallgatóval kalkulálhatunk. Ez azonban már átvezet az anyagi gondokhoz, s a beruházások magas pénzügyi törlesztései miatt az intézmény gazdasági megroskadásához. Munkalehetőség, hallgatói létszám, gazdasági kiegyensúlyozottság, vidékfejlesztés ebben a relációban is összefüggenek.

– Egy ilyen kiváló feltételekkel és nagy arányban minősített oktatógárdával rendelkező főiskola nem vonz külföldi hallgatókat?

– Több körben megvizsgáltuk ezeket a lehetőségeket is. A külföldi hallgatók Magyarországra elsősorban az egykori „harmadik világból”, tehát az úgynevezett fejlődő országok mai államaiból jöttek, illetve jönnek ma is. Céljuk kiemelkedően az orvosi, az állatorvosi, a műszaki képzés. E területeken vagy nincs akkreditált képzésünk, vagy idegen nyelvű oktatásra – a pilótaképzésen kívül – nincs lehetőségünk. Hazánkban sokáig a potenciális, nagy tömegű kínai hallgatókban bíztak, a remény viszont nem vált valóra.

– Mi a helyzet a szomszédos határ menti területek, Kárpátalja, a Partium magyar nyelven diplomázni kívánó fiataljaival?

– Nálunk is tanulnak közülük sokan, de a Nyíregyházi Főiskola hallgatói létszámának bővítésében ez nem lehet mértékadó tényező. A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kihelyezett képzésére az idén 35 első éves hallgatót vettünk fel. A kormányzat ugyanakkor, helyesen, inkább a határon túli magyar képzési helyeket segíti, hogy az ott élő magyarok ne hagyják el szülőföldjüket. Néhány hete Marosvásárhelyen jelentette be a magyar miniszterelnök, hogy hazánk négymilliárd forinttal támogatja az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények fejlesztését. Nyilvánvaló, hogy ha megfelelő képzési kínálatot kapnak, akkor az erdélyi magyar fiatalok inkább Erdélyben (családjukhoz közel) fognak tanulni.

– Ezzel a kör bezárul?

– Természetesen nem; folyamatosan új lehetőségeket keresünk, több külföldi egyetemmel állunk kapcsolatban a bővítés érdekében is. De nem ez az út lehet számunkra a legfontosabb. Most a létszámbővítés terén egyetlen igazi és funkcionális kitörési pontot látunk, amivel egy hatalmas társadalmi küldetést is teljesíteni tudnánk. A minisztériumba eljuttatott idei intézményfejlesztési tervünk kardinális programja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hátrányos helyzetű és roma lakosság felzárkóztatását segítené.

– Roma főiskoláról lenne szó?

– Ez így téves értelmezés. Valójában a hátrányos helyzetben élők, közöttük a roma lakosság képzésére dolgoztunk ki programot, ami azt célozza, hogy a szegények, a hátrányos helyzetben lévők és közöttük meghatározó arányban a roma etnikumhoz tartozók is be tudjanak kerülni a felsőoktatásba. Ez illeszkedik az Európai Unió programjaihoz, amit éppen Magyarország kezdeményezett, és Orbán Viktor miniszterelnök úr mellett olyan személyiségek álltak az ügy mellé, mint Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő vagy Balog Zoltán, korábban államtitkár, jelenleg a kérdéssel foglalkozó miniszter. Ez, különösen országos beiskolázással egy átütő lehetőség lehetne főiskolánk számára a hallgatói létszám bizonyos bővítésére.

– Elmondana erről további részleteket?

– Alapvető célunk az, hogy az elsősorban Szabolcs és Borsod megyékben élő roma származású fiatalok közül azok, akik érettségivel rendelkeznek és megvan a pontszámuk is, be tudjanak kerülni a Nyíregyházi Főiskolára, felsőfokú szakképzésekre vagy különböző szakokra. Megfontolandó, hogy a lehetőséget az ország más részein élőkre is kiterjesszük. Nem arról van szó, hogy képzetlen roma fiatalok százaival töltsük fel egyik napról a másikra a hallgatói létszámot. Érettségizett és megfelelő felvételi pontszámmal rendelkező roma fiatalok felemelkedését kívánjuk segíteni, amit felmenő rendszerben, az általános iskolákból indulva, hosszabb idő alatt lehet csak eredményesen megalkotni. Ez nagy és nehéz feladat, megoldásához először hálózatot kell kiépíteni, amely az egyházak, a roma és civil szervezetek, az önkormányzatok segítségével juttathatja a továbbtanulás lehetőségéhez a tehetséges, de hátrányos helyzetű és roma fiatalokat. Ehhez nekünk középiskolánk is van, és ha jól szervezzük a munkát, néhány év múlva jelentősebb létszámú roma hallgatói rétegünk lehet.

– Az ilyen felzárkóztatás, tudjuk a gyakorlatból, többnyire csak félmegoldás…

– Minden csak akkor félmegoldás, ha elkezdődik, de csak részben valósul meg. Ezért a projekt másik pillére az, hogy a tanár szakos főiskolai hallgatók többsége vegyen fel egy olyan képzési modult, melynek során a roma és más hátrányos helyzetű népesség fiataljaival történő speciális gondoskodásra képezzük ki őket. Régi tapasztalatunk ugyanis, hogy egy általános diplomával rendelkező fiatal – ha történetesen szembe kerül nagyobb létszámú roma tanulóifjúsággal – nem tud mit kezdeni a helyzettel, mert nincs felvértezve olyan pedagógiai, pszichológiai ismeretekkel, amelyek birtokában kezelni tudja a problémákat. A Nyíregyházi Főiskola új programjában ezt is felvállalta.

– Milyen terveik vannak még a túlélésre?

– Minden területen keressük a lehetőségeket, és fájdalmas döntésekre is fel vagyunk készülve. Összébb, kisebbre kell húzódnunk, stabilizálni szükséges a hallgatói létszámot, ahhoz mérni az oktatói létszámot, szakstruktúrát. Azokat a szakokat kell megtartanunk, amelyekre népesebb a jelentkezés, és – sajnos – a kis létszámú hallgatót vonzó szakokat meg kell szüntetnünk. A korábbinál is fontosabbá válik a szolgáltatás. Kutató és szolgáltató intézeteink, s különösen a műszaki karunk, amelyek képesek a közvetlen együttműködésre a gazdasággal, folyamatosan törekednek erre. Infrastruktúránk, épületeink szabad kapacitását pedig bérbe fogjuk adni, és az együttműködési kapcsolatra épülő specifikus képzésekkel bővítjük oktatásunkat.

– Tekintsünk ki a városra. Amióta 50 éve megalapították a főiskolát, viszszatérő kérdés, hogy ez a hatalmas intézmény szerves része-e a városnak. Különösen indokolt a kérdés, amióta valóságos összkomfortos városka lett a főiskolai campus, az egész tanévet kényelmesen eltöltheti ott a diák, ha nem akar bemenni a belvárosba. Mi erről a véleménye?

– Ismerős a kérdés. Határozott véleményem, hogy a főiskola szervesen kapcsolódik a város szellemi és kulturális életébe. Nincs ezzel semmi probléma. Oktatóink jelentős része különböző városi, megyei szervezetek, civil mozgalmak, kulturális egyesületek tagja vagy vezetője. Egykori tanítványaink között is nagyon sokan vannak ilyenek. A városi és a megyei önkormányzatnál, a kormányhivatalnál, a megyeszékhely különböző kulturális intézményeiben is sok korábbi diákunk dolgozik, akiknek többsége teljes szívvel és elkötelezettséggel kapcsolódik az alma materhez. Ha a városi, megyei szervezeteket nézzük, tele vannak főiskolai oktatókkal vagy a főiskolán végzettekkel. Ahol hiányt, egyben számottevő lehetőségeket érzek, az a gazdasági együttműködések területe. A gazdasági szolgáltatásokban, fejlesztésekben sok a kiaknázatlan lehetőség. Fontos eredmény, hogy egyes cégekkel egyre több, az ilyen kapcsolatokra irányuló együttműködési szerződésünk van. A megyei fejlesztési koncepció megújítása, a gazdasági, műszaki együttműködés területe lenne az, ahol előrelépést szeretnénk. Időnként a megye, a város vezetői is kikérik a főiskola szakembereinek véleményét, ezt egy tudáscentrum irányában kellene továbbfejleszteni.

– Ez mit jelentene?

– Nemzetközi szakirodalmakból szűrtem le azt a véleményt, hogy igazi gazdasági fejlődés, munkahelyteremtés bárhol a világon csak ott jött létre, ahol a közelben egyetem, főiskola működik. Tehát a gazdaság megújítása, a számottevő munkahelyteremtés a legritkább esetben történik a felsőoktatás nélkül. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a tanárképzés mellett nálunk kiváló mérnöki szakembergárda is dolgozik, amely egyaránt ért a gépészeti, a mezőgazdasági munkához. A logisztikában jártas, a megyét jól ismerő közgazdászaink is vannak. A Debreceni Akadémia Bizottság és szakbizottságai révén szintén kapcsolódunk a régió gazdaságához. A megye tudományos életét az utóbbi két évben a Nyíregyházi Főiskola katalizátorán át kapcsoltuk hozzá az Magyar Tudományos Akadémia munkájához, a Debreceni Akadémiai Bizottság szervezetének révén. A nálunk működő logisztikai, romológiai, testnevelés- és sporttudományi, valamint képzőművészeti munkabizottság unikumnak számítanak a régióban. Ezek szellemi felhajtó erejét is hasznosítani lehetne.

– Szavaiból úgy érzem, szinte fellelkesül a kiváló lehetőségek sorolása közben. Feltételezem, a pénz szab határt a szárnyalásnak – és nemcsak a beruházások hiteltörlesztése terén…

– Ez így van. Sok mindent tehetnénk, ha nem volnánk tragikus pénzszűkében. Sok pályázatot is írunk, ezek javarészt önkormányzatokkal, gazdasági szereplőkkel közösen készülnek, főként az önerő előteremtése miatt. Ha erről beszélünk, egyszerre vagyok lelkes és szomorú, mert tényleg sok jó ötlet koncentrálódik nálunk, ugyanakkor azt látom, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg távolsága Budapesttől, illetve az ország fejlettebb régióitól a rendszerváltás óta nemhogy csökkent volna, hanem tovább nőtt. Gyarmatszerű vonások kezdenek mutatkozni. A Nyíregyházi Főiskola ebben a szociológiai és társadalmi koordinátarendszerben él. Nemrégen tárgyalta a megyei közgyűlés a megye fejlesztési tervét. Ezen Sikolya László dékán úrral képviseltük a főiskolát, mindketten elmondtuk a véleményünket. Szándék és akarat egyaránt van az együttműködésre, de kritikus gazdasági helyzetben nagyon nehéz érdemben cselekedni.

– Beszéljünk még az integrációról, amelynek immár évtizedes múltja van. Melyek az eredmények, és hogyan látja a minisztérium által felajánlott újabb, még nagyobb integrációs lehetőséget?

– Úgy vélem, a mezőgazdasági főiskolával 2000-ben végbement integráció hasznos volt, az együttműködés feszültségmentes. Ezt még az előző vezetés menedzselte, ránk csak a finomítás maradt. Például a fizika tanszéket áthelyeztük a műszaki karra, mert ott jobban tudja segíteni a műszaki oktatást, miközben nem sérül a tanárképzés érdeke sem. A már említett ipari formatervezés szak létrehozásáról is gondolkodunk, amit művész- és a mérnökoktatóink gondoznának. Tehát vannak még lehetőségek, s az együttműködés mégiscsak könnyebb, ha egy campuson belül kell megszervezni. Az oktatási kormányzat tavasszal egy olyan intézményfejlesztési terv készítését javasolta – elsősorban pénzügyi gondjaink megoldására –, amely a Debreceni Egyetemmel történő integrációt készítené elő. Erről kellően konstruktív szellemben több megbeszélést folytattam a Debreceni Egyetem rektorával. Szenátusunk jelenleg nem pártolja ezt az elképzelést. A nyíregyházi és a megyei felsőoktatás jövőjét mi akkor látjuk igazán perspektivikusnak, ha a Nyíregyházi Főiskola önálló marad. Azonban nem mi vagyunk döntési helyzetben, hanem fenntartónk, a magyar állam, s ha az illetékesek másként döntenének, újabb tárgyalások következnének.

– Október és november hónap különösen mozgalmas volt, szinte forrongott az egész oktatásügy: az iskolák állami fenntartásba vétele, a tankerületek létrehozása, a kerettantervek társadalmi vitája, a pedagógus szakszervezetekkel folytatott egyeztetések mellett mintha átmenetileg nyugvópontra került volna a felsőoktatás átszervezése. November közepén viszont bombaként robbant a hír, hogy a kormányzat nagyon jelentős összeget zárolt az egyetemeknél, főiskoláknál. Hogyan érintik az utóbbi hetek eseményei a Nyíregyházi Főiskolát?

– 2011-ben több mint 500 millió forintot zároltak költségvetésünkből, és ez az összeg már nagyon érzékenyen érintette a főiskola gazdálkodását, finanszírozási lehetőségeinket. Előállt gondjainkról, természetesen, tájékoztattam a fenntartót is. Helyzetértékelésünket elfogadták, így a 2012 őszi újabb zárolások már nem érintettek bennünket, persze nincs is nélkülözhető pénz az intézményben. Egyelőre az önállóság, illetve az integráció kérdésében sem született meg a kilátásba helyezett kormányzati döntés.

– A főiskola alapításának 50. évfordulójára november 15-én emlékeztek. Milyen eseményekkel, milyen hangulatban zajlott a megemlékezés?

– A jubileumi események a Magyar Tudomány ünnepének központi rendezvényéhez kapcsolódtak. Az ünnepi plenáris ülésen délelőtt két előadás hangzott el „Cigányok, iskola, oktatáspolitika”, illetve „A korszerű gépgyártástechnológia irányai” címmel, majd átadtuk a „Tudományért – Művészetért” főiskolai kitüntetéseket. Délután voltak az ünnepi megemlékezések „Ötvenéves a tanárképzés a Nyíregyházi Főiskolán” címmel. A programok java része a

Nevek és számok a főiskola első évéből

Bölcsészettudományi és Művészeti, a Pedagógusképző, valamint a Természettudományi és Informatikai Karon zajlott. Természetesen itt is szóba került a jövő, hogy a jó iskolarendszer alapja a jó pedagógus, a hivatás rangja, az életpályamodell, az anyagi és az erkölcsi elismerés. Reméljük, hogy az oktatási rendszer átalakítása mielőbb letisztul, és a Nyíregyházi Főiskola is megtalálja a helyét benne. A jubileum alkalmából egyébként kiállítást szerveztünk a főiskola múltjáról, ennek anyagát CD-re írva tesszük hozzáférhetővé az utókor számára. Természetesen meghívtunk korábbi oktatókat és régi hallgatókat is, abból a harmincháromezerből, akik itt szereztek tanári diplomát, örülünk, hogy sokan eljöttek. Nem csak diplomásainkra, hanem versenyző diákjaink eredményeire is büszkék vagyunk: főiskolai hallgatóink az öt évtized során számtalan szakmai, illetve sportsikert arattak. S nagyon szeretnénk, ha a következő években, évtizedekben is hasonló eredményekről számolhatnánk be.

*** A főiskola 2016. január 1-jével alkalmazott tudományok egyetemévé alakult át. Új neve: Nyíregyházi Egyetem.

 Az 1962-ben felvett főiskolai hallgatók névsora

Magyar szak: Angyalosi Mezei Klára, Balogh Ildikó, Barátosi Éva, Bélteki Zoltánné, Csákányovszki Katalin, Fáy Zsuzsanna, Fekete Lajos, Felhős Szabolcs, Gáspári László, Gurály Júlia, Hamar Péter, Hegedűs Kálmán, Herczeg Valéria, Horváth Etelka, Horváth János, Jankovszki Márta, Jeney Eszter, Jobbágy Bertalan, Juhász Julianna, Kádas Istvánné, Kádár Edit, Kárpáti Katalin, Kenyeres Piroska, Körössy Mária, Kulcsár Erzsébet, Lakatos György, Molnár Károlyné, Nagy László, Nemes Csaba, Oláh Margit, Plankó Gabriella, Révész Gyöngyi, Romhányi László, Salczmann Tamásné, Sáfár Sándor, Sipos Judit, Szabó Géza, Szász Judit, Szelei Béla, Szolnoki Erzsébet, Tamasovszki István, Várbiró Szabolcsné (42 hallgató).

Biológia szak: Andrási Tibor, Broczkó Barna, Csomor Balázs, Dicső Zsuzsanna, Erdélyi Ildikó, Garda Magdolna, Gönczi Katalin, Hargitai János, Herczeg Júlianna, Horváth Ildikó, Jánvári Judit, Kapus Katalin, Kádár Teréz, Komáromi István, Koppány László, Korpai Ferenc, Kovács István, Láda Bálint, Lányi Anikó, Maczurka Irén, Magyari Béla, Molnár Géza, Németh Mária, Pál Béla, Pethe István, Puskás Sarolta, Radványi Cecilia, Rangoni Károly, Seri Erzsébet, Simon Mária, Sinka Gizella, Solymári Emőke, Szabó László, Szalmási Anna, Széles Györgyike, Széles László, Szücs Judit, Toldy Edit, Ugron László, Veisz János, Vida János, Virágh Emma (42 hallgató)

Matematika szak: Aczél Ágnes, Ballács Sugárka, Benya Ilona, Békési Mária, Boros Anna, Csaba Margit, Csapó György, Demeter Mária, Domonkos Júlianna, Feigel Erzsébet, Fejes Katalin, Gaál István, Haraszti József, dr. Hartos Jánosné, Hernádi István, Horváth Róza, Kacsur Tibor, Kamondi Emma, Kiss Ilona, Kiss Piroska, Koppány Ildikó, Kovács Annamária, Marik Sándor, Méhész Ilona, Nagy Gáborné, Nagy Katalin, Nemes Sándor, dr. Németh Istvánné, Papp György, Pásztor Imre, Salczmann Tamás, Somogyi Ilona, Sille Zoltán, Szabó György, Szabó Gyula, Szabó László, Szabó Mária, Szalma Mária, Széles Éva, Széplaki Imola, Szondy György, Szőllősi Margit, Toldy Éva, Toronyi Mária, Tóth Róza, Várbíró Szabolcs, Vincze Erzsébet (47 hallgató). Honnan érkeztek 1962-ben a hallgatók? Az új főiskolán a többi felsőoktatási intézménynél később, augusztus végén volt a felvételi vizsga, amelyre azok is jelentkezhettek, akik előzőleg máshová nem vettek fel. Határidőre 1038 felvételi kérelem érkezett. (Zárójelben a következő tanév adata, amikor a szokásos, előre meghirdetett időben történtek a felvételik.) A felvett hallgatók területi megoszlása: Szabolcs-Szatmár 82 (164), Hajdú-Bihar 17 (36), Borsod-Abaúj-Zemplén 15 (27), más megyéből 29 (69). Tanulmányi eredmények az első tanév végén Kitűnő 7, jeles 34, jó 52, közepes 32, elégséges nem volt, elégtelen 14. Vizsgahalasztó 3. Tanulmányi átlag: 3,71. Az első Főiskolai Tanács névsora A Tanács elnöke: Kovács József főiskolai igazgató, tagjai: Almássy Károly docens, tanszékvezető, Bachát László docens, tanszékvezető, Butenkov Melánia nyelvtanár, Bakonyi Géza gazdasági igazgató, Cservenyák László adjunktus, Kálmán György docens, igazgatóhelyettes, Margócsy József docens, tanszékvezető, Nehéz János főelőadó (Tanulmányi Osztály), Orosz Béla személyügyi főelőadó, Pál Miklós, a főiskola MSZMP titkára, Sallai Ernő testnevelő tanár, Porzsolt István docens, tanszékvezető, igazgatóhelyettes, Szász Gábor főiskolai tanár, tanszékvezető, Török László főiskolai tanár, tanszékvezető, Molnár János, a gyakorló iskola igazgatója.